ADHD (Attention Deficit Hyperactivity Disorder) – Figyelemhiányos Hiperaktivitás Zavar
„Két kapu van a világ felé, az érzékszerveinké befelé, az izmok, a mozgás kapuja kifelé.” Dr. Csiky Miklós
Egyre több gyerek és felnőtt szenved hiperaktivitástól, figyelemzavartól, mellyel érdemes és kell is foglalkozni, hiszen nagyon sokat tehetünk az állapot javulásért, az egyensúly megtalálásáért!
Amit az ADHD-ról tudni kell:
A figyelemhiányos hiperaktivitás zavar bizonyos végrehajtó funkciókért, – úgy, mint tervezés, cselekvés kivitelezése, bizonyos cselekvés gátlása, végrehajtás, ellenőrzés és rugalmas alkalmazkodás – valamint az impulzuskontrollért felelős agyi területek eltérő működésére vezethető vissza, neurológiai fejletlenség, azaz idegrendszeri funkcionális éretlenség következtében lép fel.
Lányok esetén a többség csak figyelemzavaros, ami nem kelt feltűnést, csupán elbambulnak az iskolában az órán, ennek következtében romlik a teljesítményük, osztályzatuk, ami miatt szorongás, depresszió alakul ki náluk, így ez az elsődleges tünet.
Fiúk esetén jellemzőbb a hiperaktivitás a figyelemzavar mellett, ők zavarják társaikat, türelmetlenek, mozgékonyak, állandóan keresik az új ingereket, másképp reagálnak és léteznek, ami kihat hétköznapi életükre, valamint az egész család életére.
Az ADHD olyan állapot, mely végig kíséri a gyerekkort, és felnőtt korban is megmaradnak bizonyos eltérő funkciók, melyek életviteli problémát okozhatnak, de a mai világban sokszor előny is származhat a hiperaktivitásból, mely gyorsabb reakciókhoz, a környezeti változáshoz könnyedebb alkalmazkodó képességet is jelenthet.
Legjellemzőbb tünete az impulzivitás, valamint a motoros nyugtalanság, viselkedési kontroll hiánya.
A figyelemzavar és hiperaktivitás egyre gyakoribb, az iskolás gyerekek legalább 10%-a küzd ezzel a problémával, melyre érdemes figyelmet fordítani.
Az ADHD egy spektrum, van, akinél gyengébb, és van, akinél nagyon erős formában van jelen. Tünetei sokfélék lehetnek:
- Figyelmetlenség, nehézség a figyelem fenntartásában
- szétszórtság, nehézség a feladatra koncentrálásban
- tanulási zavar kapcsolódhat hozzá
- örökmozgó, folyamatosan csinálnia kell valamit
- ingerkeresés
- magas aktivitási szint, emiatt sokszor éri kisebb-nagyobb baleset
- fészkelődik, izeg-mozog, nem képes egyhelyben ülni
- ugrál, rohangál
- nem tud kitartóan önállóan játszani
- nem várja meg a kérdést, máris válaszol
- mérlegelés nélkül azonnal cselekszik (például nem olvassa végig a használati utasítást, rögtön bele vág a feladatba, mielőtt átgondolná a lépéseket)
- dühroham
- szabályokat elutasítja
- szertelenség, impulzivitás (gondolkodás nélküli cselekvés) jellemzi
- önbizalomhiány
- motiválatlanság
- szervezetlenség
- kudarcérzet
- túlzott álmodozás
- figyelemhiány
- koncentrációs nehézség
- tanulási nehézségek
- ingerlékenység
- irritábilitás
- fókuszálási képesség nehézsége zajban
- önszabályozás problémái
- társas kapcsolatok
- munkamemória
- önértékelési nehézségek
Milyen okai vannak az ADHD-nak?
Bizonyos agyi idegpályák nem fejlődnek ki, mert a különböző kémiai anyagok változó mértékben, vagy egyes anyagok egyáltalán nem termelődnek, emiatt másképp működnek a különböző funkciók. Ennek köszönhetően bizonyos hálózatok alul működnek, mások bekapcsolva maradnak, amikor az egyén feladatot végez, hiszen ez szabályozási és önszabályozási probléma.
Az ADHD-val élőknek alacsonyabb a dopamin szintjük, aminek következtében rosszul érzik magukat, így folyton újdonságot kell keresniük, ami megemeli dopamin szintjüket. Fiatal felnőtt korra ennek következtében kialakulhatnak különböző szerhasználat- vagy viselkedés függőségek, melyre oda kell figyelnünk, érdemes egészséges függőségeket kialakítani ennek megelőzéseképp (pl. valamilyen hobby, sport, túrázás, művészetek)!
A legújabb kutatások igazolják, hogy legtöbbször már jól ismert kórképek állnak az okok hátterében, mint az anyagcserezavarok, gasztrointesztinális zavarok, mitokondriális zavarok, bakteriális és krónikus vírusfertőzések, melyek akár generációkon átívelő problémák lehetnek. Ezen felül hozzájárulnak a külső expozíciók, stressz, agrokemikáliák, kozmetikumok adalékanyagai, étel adalékanyagok, egyéb toxinok, xenoösztrögének, stb.
Kutatások bizonyították, hogy ásványi anyag és nyomelem hiány miatt alakul ki a legtöbb probléma, megdőlt tehát az az elmélet, hogy csupán genetikai örökségről lenne szó, sőt, legtöbb esetben a hiányállapot, illetve egyéb, akár már magzati korban felhalmozódott vagy anyától szerzett toxinok, krónikus vírusfertőzések, valamint stressz lehet a kiváltó ok.
Mi lehet a megoldás?
Érdemes a fókuszt mindezek feltárására fordítani, hiszen a legtöbb esetben kardinális javulások érhetők el, biomedikális megoldásokkal, a mikrobiom összetételének megváltoztatásával, megfelelő táplálkozással, gyulladáscsökkentő élelmiszerek kizárásával, és tápanyagokban gazdag ételek bevitelével. Táplálékkiegészítéssel, a szervezet megfelelő ásványi anyag és vitamin ellátásával, valamint a szervezetben fellépő gyulladás csökkentésével nagy mértékben javíthatóak, vagy akár teljes mértékben helyre állíthatóak ezeknek a funkcióknak a működése.
Lehetséges a figyelemzavar kezelése, megtámogatása egyéb módszerekkel, ilyen például a neurofeedback, mellyel újra huzalozhatóak bizonyos agyi idegpályák. Ezeknek a kezeléseknek a tartóssága nagyban függ a szervezet gyulladás szintjétől. Tapasztalatok alapján megfelelő táplálkozás mellett hosszú távú pozitív hatás érhető el, gyulladáscsökkentés nélkül pedig nagyobb a visszaesés esélye, így legelső lépésként érdemes nagy figyelmet fordítani a táplálkozás révén a gyulladás megszüntetésére, valamint a megfelelő tápanyag bevitelre.
Esetükben érdemes hypoallergén étrendet követni.
A legtöbb ADHD-val küzdő gyerek érzékenyen reagál a mesterséges adalékanyagokra, mesterséges színezékekre, tartósítószerekre, ízfokozókra, édesítőszerekre, valamint a szalicilátot tartalmazó gyógyszerekre (pl. Aspirin), szalicilát tartalmú élelmiszerekre.
Nevelés tekintetében a dicséret és a pozitív megerősítés, amely hatással van a gyerekekre, így erre kell törekedni minden esetben. Nagyon fontos számukra a következetesség, a gyakori visszajelzések és az egyértelmű kommunikáció.
Ha szeretnél többet tudni a témáról, mert Téged vagy gyerekedet is érint a probléma, és a kezelés mellett szeretnéd megreformálni életmódotokat, gyere el hozzám egy konzultációra, segítek az egészséges életmód lépéseinek elsajátításában.
Felhasznált irodalom:




Hagyjon egy választ
Want to join the discussion?Feel free to contribute!